Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686
Fekete vér
110 mon tartani az erdőt, mint én. Nem a fát; azt a gróf nem bánta, hadd bajlódjék azzal az erdŐ= mester. Hanem a vadakat: az őzet, a szarvast, a disznót. Nagyon kevés hiján megmondtam akármikor, melyik erdőrészben mi van s hol van leginkább. Egyebet sem tettem, csak ezt nyomoztam, lestem, tanulgattam, hogy helyt állhassak, a mikor megkérdeznek. De nem is gondozták még itt úgy a vadat az= előtt soha sem, a hogy én. Gyarapodott, soka* sodott a kezem alatt minden. Olyan szarvasaim voltak, hogy a gróf majdhogy sirva nem fakadt örömében, a mikor egyet=egyet lövettem vele közülök. Egymagam nem birtam volna a tömérdek já= rást, figyelést, ellenőrzést, a mivel az ilyen fog* lalkozás jár: hegynek fel, hegyről le, inszaka* dásig. Hanem volt két nagyszerű vadőröm, a kik bátrak voltak mint a sas és erősek, mint a medve. Ezekkel biztosra vettem a dolgomat. Ezekkel együtt megtisztítottuk az egész kör* nyéket a vadorzóktól. Pedig mindegyikünknek szemközt kellett néznie egy párszor a halál* veszedelemmel. Az egyik vadőr ez volt ni, ez a Gerő Anti. A másik . . . — Hogy a mennykő csapott volna belé, — pattant fel hirtelen Gerő Anti. Radvány mo= solygott. — Hát még most is annyira utálod ? — kér= dezte s megcsóválta a fejét. De nem várt vá* laszt, hanem folytatta:
