Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Fekete vér

106 Radvány híres kopója. Csupa csatak volt az egész állat; lucskos mint az ürge; de azért jókedvűen csóválta a farkát; körülszaglálta az egyszerű szobácskát: hol akadna valami neki való, egy darabka kenyér, egy kis maradék étel. — Flótás te! Flótás! >— szólongatta a barátom, — hol a gazdád? Hol hagytad Radvány bácsit? A kutya, mintha értette volna, az ajtó felé fordúlt s fülét hegyezve hallgatózott. Kint morgó, káromkodó hang szólalt meg: — Ördög vigyen el valamennyiteket! . . . Nem mondtam, hogy a „nagy-bükk" felé jöjjetek ? De persze, czukorból vagytok, elolvadtok, ha egy kicsit megáztok. Jól tudjátok, hogy ha a vén bak elviszi magával a kutyákat, Brúgós mindig a nagy bükknél veszíti el a nyomot, a mikor az ó'z a patakon átugrik. Ott beleveszi magát a pataki vágásba s egész nap rókát hajt. Tinektek kellett volna Iehíni, megfogni. Most aztán hol az istennyilában van a kutyám, he?! Az egyik kerülő félénken szólalt meg: — Flótás itt van, láttuk. De Radvány nem hederített rá. — Flótás! — morogta boszásan. — Bánom is én Flótást . . . Nekem előkerítsétek Brúgóst, különben megnyúzlak mind a kettőtöket. Takarodjatok ki a dombokra, kürtöljetek. Ha reggelig áztok is, ne lássalak, a míg a kutya nincs meg. Súlyos lépések dobogása hallatszott s néhány pillanat múlva előttünk volt Radvány, az öreg erdész.