Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Múlik a délibáb

103 Megszoktam ezt a gondolatot és mintha előérzet lett volna, örültem neki. Hisz' ha egyszer valaha hozzád jövök: én sem akarom akkor többet, hogy „urak" ösmerjenek. Ne félj, szoktattam magamat ahhoz a gondolathoz, hogy egyszer csak így kerülsz elém, szűrben, bagariában. Engem most nem is ért igazi meglepetés. Szokondi Gábris azzal a gúnyos arczczal nézett végig magán, a mit Flóra nagyon jól ösmert valamikor. — Szép legény lettem, úgy=e ? — mondta, és kacagott. — Férfi lettél, mondtam. S én mégis azt szeretném, ha a lelked megmaradt volna annak, tudod ? .. . Félénken s vágyva sóhajtotta ezt. Szokondi megölelte. — Jól teszed, — mondta oly hévvel, a minőről már régen leszokott, — jól teszed, hogy nem úgy jöttél, mint vendég, mert úgy sem eresztenélek el soha többet.