Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Múlik a délibáb

100 geteg, — mormolta a szűrös atyafi s kíváncsi« sága következtében gyorsabban indúlt neki. Nagy darab ember volt; széles vállú, jóképű, harcsabajuszú, mintaszerű béresgazdát mutatott a külseje. Korát nehéz lett volna meghatározni, mert napbarnította arcza, fakóra égett haja, ne= hézkes mozgása (a bagariában) ugyancsak za« varba hozhatta még a gyakorlott szemet is. Annyi bizonyos, hogy a gondosan ápolt külsejű nagyvárosi emberek közt a negyven éves még nincs így megviselve. A mint a belsó' ház tornáczára ért, egy szol« gálóleány kullogott elibe. — Vendég van, gazd'uram, — mondta ujsá= golva. — Ki fia, mi fia ? — kérdezte a gazda egy« kedvűen. — Nem ember, instálom, ténsasszony. Csupa jó szag tőle az egész ház. Szokondi Gábris, a parasztgazda, még a csiz= mája porát is csak nagyjából verte le, úgy ment vendéget látni. A mint kinyitotta az ajtót, egy nőre esett a szeme, a ki a kopott diván egyik sarkában ült. A cseléd már meggyújtotta a lámpát, s annak a fényénél villant össze a két csudálkozó szempár, mely egymást kereste. Szokondi Gábrisé volt mégis a sokkal na= gyobb meglepetés. Nem is kínlódott azzal, hogy ezt eltitkolja. Hányszor álmodott effélét régen, hányszor rezzent fel éjjel, ha kutyaugatást hal« lott, s aztán órákig hallgatódzott, nem kérez«