Bársony István: Víg világ, Mulattató történetek, kalandok, adomák a vadász-, erdész- és gazdaéletből, a falu és a puszta világából / illusztrálta Garai Ákos és Neogrády Antal. Budapest, Athenaeum, [1897]. / Sz.Zs. 1404

7. Szűzdohány-história

38 —tt BÁRSONY ISTVÁN -fr— karoncsipte mindakét édes lényt s úgy indult velők mazurka lépésekkel az ebédlőbe. Hogy milyen ebéd volt az, arról istenkísértés volna hű képet igérni. Mert nem lehet azt a gombalevest, azt az angyalbakancsos babcsuszpájszt, azt a rántott csirkét, meg túrós gombóczot elmondani, hogy a toll is el ne olvadjon a lelkesedés hevében, a melyre ez a remek koszt méltó vala. Hát még a sok gyümölcs, a borok, a fekete kávé s utána megint a pipák, tele szúzdohánynyal! A két vitéz fináncz olyan lett ebéd végére, mint kél lisztes-zsák: tömött, puha, nehéz. Alig tudtak a divánra vánszorogni, ott nagy szuszogással szívták a pipájokat s vörösek voltak a jóllakástól, meg a sok italtól, mint az érett paradicsom. Sanyi bácsi kiment egy perezre valami ürügygyei, hadd beszélhessen, hadd egyezkedjék négyszem közt a két golyhó. Azok pedig, mikor magokra maradtak, öszszenéztek vagy kétszer és egymás arczába fújtak nagy lomhán egy-egy füstöt. Azután elfordították arezukat egymástól és szuszogtak tovább és emésztettek békességesen, míg el nem aludt mind a kettő a diván sarkában. Már jól elmúlta délidei nagy meleg, amikor újra magokhoz tértek. Lehetett négy óra. Feltápászkodtak s megkeresték a sarokban a ezókmókjokat, belebújtak az öszszesodrott köpönyegbe, vállokra vették a puskát s szépen megköszönték a szíves látást. Egy szót se szóltak a szűzdohányról. Azután elkezdtek czammogni, véges-végig a fasoron; egy negyedóra múlva eltűntek a fordulónál a fák közt. Sándor bácsi mosolyogva nézett utánok s kedvtelve szítta szép pirosnyakú tajtékpipáját, amelyet még a finánezok előtt tömött meg finom szúzdohánynyal.