Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

Különös alakok

so után s liátra-hátrá pislogott, Hogy vájjon nem: jön-e Kancsós a kulacscsal. — Such', Guzman, such', — biztatta a méltóságos űr és maga is be-beroliant a bokrok közé, ahol a bakot már kimúlva sejtette. Kancsós komoran állott azon a helyen, ahol az imént. Egy lépést se tett az özbak után. A tábornok leverten kullogott vissza ós' egyre csak Guzmant szidta. — Du Kerl, du, wart nur! Látod Kancsós, bogy szégyelsz magát ? nem megleli az őzt, du Vagabund! Annyi bizonyos, bogy a remek „schweiszbund" semmit sem törődött a vadászat gyönyöreivel ; ellenben Kancsóst liatározotta.11 kerülni iparkodott. Mit volt mit tenni, a tábornok fülön csipte s visszadugta a kabátja zsebébe. Kancsós hazamenet is egész uton kínálgatta neki a pálinkásbutykost. A tábornok el nem tudta képzelni, mit riadozik annyit Guzman. — Idegesen vagy aztat a dögöt ma, magyarázta a dolgot Kancsósnak. a Délután a juharosba ment ki a kóf Nimród. Kancsós egy hosszú fűzfavesszőt vitt magával erre a kirándulásra. Két lépésnyi távolságról csiklandozta vele a Guzman orrát. A tacskó beleakart bújni a gazdájába. — Nono, Guzi, maraczcz ottan csöndes; megint elroncz mindent, ha nein ügyes vagy. A nap leáldozóban volt, mikor megérkez-