Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

Kalandos élet

«3 indul tovább a Hegyesorr nyomán. Az övén bizony nem is jöhetett volna a patakban. Azt elmosta rögtön a csörgedező viz. A vén ravasz hallgatta egy ideig a távolodó kopóesaliolást s végre vigyorogva ásitott egy nagyot. — Azt hiszem, — gondolta, — most már nyugodtan elmehetek a yarjaimérjt. Mindakettőjöket sikerült leráznom. Amint óvatosan szedegette a lábát: megint nagyot dörrent az erdőben, ott, amerről .a Rikkancs hangja idáig kallatszott. Vörös a lélekzetét visszafojtva fülelt. Félpercz múlva megszűnt a csaholás. — Tudtam, hogy ez lesz a vége, — sóhajtotta. — Szegény Hegyesorr nyilván beleszaladt a Menydörgő puskája csövébe. Ha baja nem esett volna, akkor tovább is hajtaná a pribék. De lám, milyen csönd van!... Megcsóválta a fejét, Kern szánakozásból tette, hanem mert egy; dongólégy erővel rá akart szállni a fülére. Aztán lassan szaglálódva kullogott oda, ahol a lelőtt varjak már dermedten feküdtek.