Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

Kalandos élet

19 s kivált most, a megpuhult Hullott Tevelen ugy lépdelt, mint az árnyék. Lidérczfényü szeméből titkolt gonoszság csillogott. Most Hirtelen megáll s egy pontra mereszti a szemét. Az előtte levő bükkcsemetére ropogós, balkan berregő szárnyalással csap le egy kis madár. Különös, éles hangon, amelyről nehéz kitalálni, Hogy merről jön, mondogatja: czin-czin! Erre a berregő röpiilés nesze újból hallik, s egy második, harmadik, negyedik ,,czin-czin" is jön. Valahonnan hátulról kiabál egy lármásabb pajtásuk : czin-czin-czincserere! Czinkék raja kalandoz itt. Hegyesorr mohén fülel s lelkesedve sunyit. Szinte csurog a nyála. Vörös megcsóválja a fejét. — Éretlen tacskó, — boszankodik, — mit emészted magadat az elérhetetlenért ? A bohó had odafönt bizony nem sokat törődik az éhes rókákkal. Pördülve pattognak a czinkék egyik galvról a másikra s folytatják csudálatosan fürge torna játékukat. Végigtapogatják, megkopogtatják a legvékonyabb galyacskát is, aztán a galy végén lefelé fordulnak, háttal a földnek, ugy vizsgálódnak, ugy keresik a rovarálezát. Szökellnek ide, szökellnek oda, előrepatíannak, meg újra megfordulnak, lepkekönnyűséggel mutogatják bohó, pojáczás fordulataikat, pákosztoskodnak s egyre diskurálnak: czin-czin ! . . . De ime, egv éles, rémületet hirdető czin hallik s a czinkeraj elnémul, rettegve lapul meg ott, ahol éppen van. Egy sötét kis villám suhan keresztül az alacsony vágáson s pár, másodperez