Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

Hogy fedezik fél a fürdőket

u nejére gondolt, aki rendesen meg szokta enni az ő porczióját is, ha idejére haza nem érkezett. Eöbiró uram liaza ballagott, á kertek alatt" végigosont s a maga sövényén egy szökéssel át­vetette az irháját. Könnyűnek érezte a tagjait, mint húsz esztendővel ezelőtt, és azt hitte, hogy tudja az okát is. Még aznap felkereste a forrásos telek gaz­dáját és megvette a telket potom áron. Nem 1 csudálkozott rajta senki sem, mert nagy disznó­spekuláns volt Feiiíherz; csürhét tartott, mak­kos-erdőt vett neki minden esztendőben és igy szüksége volt az erdei itatóra. Egy pár hét múlva pedig már épitettek a dobrai domb alatt, a forrás környékén. Fein­herz azalatt is órákon át lubiczkolt a medencze langyos vizében és attól napról-napra javult az állapota. Aíire a fürdő felépült, őszre fordúlt .ugyan az esztendő, de akkorra már friss egész­ségnek örvendett Jakab. A rákövetkező esztendőben már vaskos cváb asszonyok lubiczkoltak az újdonatúj für­dőkádakban és fonnyadtra aszalták magokat a negyven fokos vízben, amely bő vascsöveken át zudult be rájok a forralóból. Szakasz, Sándorfalu, Szokond meg Er­dőd egyre járja azóta a bélteki fürdőt, amely­nek a vizét ugyan talán még máig sem vizs­gálta meg tudós vegyész, de azért bizonyos, hogy használ, mert minden köszvényben szenvedő ember megkönnyebbülve kerül ki belőle. 't*

Next

/
Thumbnails
Contents