Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

A czimbora

19 gjval sc lehetne belőle kihúzni a szót, olyan emDer ez; beszélik, hogy a felesége elől szökik ki aiindig, aki házsártos egy nyanya. — Bolondulj meg, mit fecsegsz üsszefissza ? mordult fel a hátunk mögött egy dörgő hang. — Pócz Anti volt, aki bos'zusan nézett felénk. — Micsoda füle van! — súgta a czimbora pironkodva. Hát nem meghallotta ennyiről is 2 pedig már esmérem, mégis megesett velem, ni. — Mem kendről beszélek, kiabálta vissza a, vén halfarkasnak, egy kicsit ostobán. — Jó jó, dünnyögött a vénség, s újra a horga felé fordult. Alighogy a tanyára értünk, éktelen lárma csapta meg fülemet. Vulkán hápogott; liivta a czimborát, lármás szóval. — Mi kell 110 ? ümmögte Kosa Péter közönyösen. — Kincs viz a konyhán, kötélrevaló. így liagy kend engem? Bepanaszlom. — Csak ne haragudjál szentem, hoztam ám neked móringot; — úgy is egymásé leszünk nemsokára, mikor elveszlek. Ihol van ni, egy páradicsom-ni adár. Azzal letette a Kató lába elé a hosszunyaku gémet. Vulkán sem volt rest, gyors kézzel csapta a nászajándékot a czimbora hátához: - Itt a dézsa, hamar hozzon kend vizet! Itt a rocska, azután fejni megy kend. Egy-kettőre legyen '"mco- minden, értette?