Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

A czimbora

19 Hazamenet lőttem egy gémet a tó partján. Beesett a nagy vizbe. A czimbora bebukdácsolt utána derékig, hiába fenyegettem, hogy: odalövök, ha mindjárt ki nem jön. Ördögnek kell a gémje. — Kell nekem, — mondá ő, — pálinkát ád az árendás zsidó a tolláért. Tőle megveszik a falusi legények. Oszt' imt nekem a viz? Tavaly télen egyszer a meleg konyhában háltam, attól tüdőgyulladást kaptam. Mindjárt ki is mentem az istállóba, oszt iczczaka ugy szaladgáltam mezitláb a kútra vizet inni. Attól meggyógyultam. Valósággal igy volt, hallottam már róla, A vak véletlen műve, hogy még él a czimbora, Egyszer már eltört a jobb lába, egyszer meg a balkarja. Hol egy kazalról csúszott le, hol meg dióveréskor tört le alatta az ág, amikor rúddal csápolta, liogy jobban teremjen jövő esztendőre. A korcsmában az ittas legények egy italért fejbe kollintgatják. Egy kicsit beleszédül, de másnap kutyabaja. Hűséges, mint a kutya, csak italt meg dohányt nem lehet rá bizni, — azt megdézsmálja. Hanem egyébhez nem nyúl. Amikor ő a soros hogy bakter legyen a pusztán: olyankor! ugyan nem jár tolvaj a gyümölcsösben. A csatorna-árok szélén egy embert láttunk, aki mereven, mozdulatlanul ült egy helyben s folyvást a vizet leste. — Ki az czimbora? kérdeztem at társamtól.