Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

A czimbora

23 ugy sem vagyok on katonának való." — EKE oszt' csak azért is mindjárt kimondták rá, liogy „tauglich." Ezen nem lehetett segíteni s a czimbora kiállotta a nehéz három esztendőket. De aztán, amikor hazakerült, ugy verte a mellét, hogy azt látni kellett volna. Nagyon büszke volt rá, hogy a császár kenyerén élt. Hanem ha azelőtt sem volt valami különösen dolgos, — aminthogy a pásztorkodó, kanászkodó, nyájőrző embernek nem is a kezével yan sok dolga, hanem a szemével, — most már éppen semmiféle igazi munkát se lehetett rábízni. Csak arra való volt, hogy küldözgessék, lóttassák-futtassák. Olyan tedd ide, tedd oda emberke lett, s ebbe lassankint bele is szokolt, bele is nyugodott. Azt szokta mondogatni: „nr vagyok, nem parancsolok senkinek sem, oda megyek, ahova küldenek." Mint aféle lógóst, akinek sehol se volt rendes megállapodása és felelőssége, nem is igen vették komolyan. Még katonai gefreiteri ranga ee volt elég, hogy imponáljon vele a többi cselédségnek. Csak ugy czimborának szólongatta valamennyi, kicsi-nagy, akinek ügye akadt vele. Nohát ez volt a czimboria: az én hüséares ya'dász-társam és tarisznyásom, fegyverhordozóm és szükség esetén vizslám, agaram, kopom, ráadásul udvari bolondom, aki nélkül már el ee lehettem a b—i pusztán. 9