Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

Ketten odakint

'IG egy pillanatra, de azt is neliéz volt kitalálni, hogy melyik irányból jött. Egy szürke alak jelent meg az erdő szélén s óvatos, ravasz pofáját előre nyújtva, nézett széjjel a havas tájon. Egy vén farkas volt clZ 9 cl farkasok Ajaxa. Bősz ós kegyetlen természetű. Vastag nyaka nem közönséges erőt sejttetett. Bundája szinte fölborzolódott a válla körül s attól mégegyszer olyan szélesnek látszott az eleje. Szeme zöldes fényben pislogott. Első lábát nekifeszítette a havas földnek; lapos, hosszú fejét kissé lehajtotta, előre nyújtotta, ugy figyelt. Kibámult a ködös síkságra, amelyen mindössze néhány hólepte cserbokor fagyoskodott. L — Kár! — harsant meg fölötte e perczbcn, szomorúan. A czigánynép vén klarinétosa elkésett volt ís most a társait kereste. A ködben alacsonyan repült s amint Nagyfogut, a vén farkast, meglátta, újra förmedt egyet: kár! Nagyfogu utána nézett egy darabig. Milyen utálatos soványság, gondolta magában. Könnyű neked ott fent, tette hozzá aztán irigykedve . . . Megint itt volt a tökéletes magány. Az erdő hallgatott, mint a sír. A levegő tele volt gyönge köddel. Jó vadászidő ez a farkasoknak. Nagyfogu kiljebb jött s egy alacsony cserbokor mögött megállott. Most látszott csak, milyen nyomorúságos a hátulja az elejéhez képest. Ugy tetszett, mintha húzná a bal czombját. Azt meglőtték valaha: nincs másképen.