Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

Különös alakok

105 A gyeplő egy kis Húzódására megáll a szánkó. Kujtorgó csak ugy sandítva czélozza meg fektében a nyulat, amely még folyvást azt hiszi, hogy nem vették észre. Egyszer azután pukkan a rozsdás és kifordul vaczkából a hósivatag árva remetéje. A szürke lovacska fáradtan hegyezi a fülét s odafordítja fejét, ahol utóisót rugdos a nyúl. Horkan hozzá, de csak szokásból, nem félelemből. IHsz megszokta már az ilyen komédiát. Kujtorgó hamar eltüntet a szánkában nyulat, puskát, befödi szénával, s indul liaza. Útközben, hogy eléri a fasort, egy-két hullott rőzsét dob a szánkó hátuljába, tüzelőnek. A faluban kérdi tőle a jegyző, akivel éppen találkozik: No, kend vén lókötő, merre kutyálkodott kend megint? Eelel neki Kujtorgó alázattal: Hát ténsuram, ugy él a szegény ember, ahogy tud. Egy kis rőzséért voltam az árokparton. Bizouy alig volt érdemes-. Amig eat mondja, megvetően vág egyet a szemével a szánkó hátulja felé.