Bársony István: Szól a puska , Természeti képek és vadásztréfák / Budapest, Lampel, [1910?] / Sz.Zs. 1514

A vadliba-lepedő

54 Bársony István san Náczi a pajtásának, a mint Karcsi felkapaszkodott a kávéház lépcsőjén. E pillanatban lépett be Karcsi. Hosszúszárú csizmája sáros volt, mintha a gyalogpostát járná; nyomában egy vén csodaállat ődöngött, valami cseh vizslába ojtott komondor, úgy hívták, hogy Hektor. Rögtön tudomást vett rólok az egész kávéház. Karcsi egyébbel sem gondolt a világon, mint a vadászattal s harsány hangon kezdett bele egy vadászkalandba, Hektor pedig minden ismerősnek a nyaka közé ugrott s üvöltve kontrázott a gazdájanak. Néhányan körbe fogták Karcsit, a kit hirtelen megakasztott valami a konczeptusában. Náczi és Laczi erősen vitatkoztak a billiárd mögött. Karcsi kivett annyit,, hogy vadlibáról meg valami lepedőről van szo. Ölte a kíváncsiság és abbanhagyta az elbeszélését. — Hej fiuk ! — kezdé, a vitatkozók felé közeledve. — Szóltál valamit ? — kérdezék azok. — Mondjátok csak, micsoda liba az? — Ej, hagyj nekünk békét, csak úgy beszélgetünk. — Ohó, hékás, hát ez a barátság? Ti még titkolóztok ? 1 . . . — Dehogy titok, hanem a manóban is, az ember csak nem üt mindent dobra. Karcsi odahúzódott egészen melléjök, feltette magában, hogy most már csak azért sem tágít. — És ti még én velem se tennétek kivételt ? Édes Laczi 1 . . . Náczi! . .. Szinte elérzékenyedett; a vén Hektor is könynyezett mögötte. A két fiatal ember összenézett, azután Karcsit jól szemügyre vették. — Megmondjuk, Laczi ? — kérdezte Náczi bizalmatlanul.