Bársony István: Szól a puska , Természeti képek és vadásztréfák / Budapest, Lampel, [1910?] / Sz.Zs. 1514

A vad fiúk

A vad fiúk. 39 csipkedi őket; az egyik elkapja az ujját s a szájába viszi, szopogatja. A szürke ember azt hiszi, hogy a másik azért ühmeget, mert neki is czuczli kell. Odakínálja hát annak is a kezét. Csinos családi kép. A kis öreg majd kiugrik a bőréből, hogy ilyen jól megy minden s gyámoltalanul takargatja a csöppségeket. „Még megfázhatnának 1" Hagyján a fázás, de az éhség! Ilyen czuczlival nem sokáig lehet biztosítani a békességet. Egyszerre, mintha összebeszélt volna, elkezd keseregni mind a két picziség. A kis öreg ijedten kérleli őket, de minden hiába most már. Csak enni! csak enni! Nincs más hátra, meg kell ragadni a talyiga rúdját s indulj dinnye, lódulj zsák hazafelé. A „vén gonosz" beáll csacsinak s huzza elszántan a talyigát. — Itt csak nem hagyhatom őket ? — förmed dühösen Csigára, mintha mentegetné magát. A két gyermek szépen elszundit a rázásra, zörgésre. Amint valamelyik szepegni kezd, a kis öreg ujult erővel rugaszkodik neki s danol hozzá: „nono, ej no, csicsija-babája:" .. . Végig az erdőn, végig a völgyön, végig a mezőn a madarak mindenütt dallal kisérik. A pillék mind oda gyűlnek a talyiga köré. Otthon összecsapja a kezét a kövér asszonyság: „Ugyan kié ez a gyönyörű két gyermek ? ! — Vad fiúk, ugy fogtam őket odakint, — feleli a „vén gonosz" incselkedve. Aztán az asszonya ölébe teszi mindakettőt. *