Bársony István: Szól a puska , Természeti képek és vadásztréfák / Budapest, Lampel, [1910?] / Sz.Zs. 1514

Boldog idők

Boldog idők. 29 Mintha az életem függött volna tőle, oly érzéssel kaptam oda a puskát. Amelyikre lőttem, rongygyá puhulva hullott lefelé. Az volt a tojó. A hím, az istenadta, kétségbeesve suhant utána, mitsem törődve a durranással s a füsttel. Amikor észre tért és ismét emelkedni kezdett, már nem volt menekvése. Kétség s remény izgalma közt durrantottam rá a balcsövet. Leirhatatlan az, hogy mit éreztem, amikor láttam, hogy ijedt csirpegéssel vágódik le a sötét bokrok köze. Tudtam, hogy nem lőttem elég jól; talán csak szárnyaztam. Ah, mit! Hisz a Britt dolga már a többi. Az ö orrában volt minden bizalmam ; ebben az utolérhetetlen, csudás orrban, amelyben csak nem csalódhatom most, épen most, rendkívüli örökemlékű hőstettem e nagy pillanatában ?! Britt nélkül a világ legszerencsétlenebb embere bizonynyal én lettem volna. Mert azt a szárnyazott sneffet a sötét, sűrű vágásban magam soha, de soha meg nem lelhetem. Reszketve annak a szörnyűségnek a lehetőségétől, hogy — szerintem — utolérhetetlenül szép duplázásom eredménye elvész, bíztattam Brittet: keresd! keresd! Kimondhatatlanúl bíztam hűséges kutyámban, de most kiszáradt a szájam padlása abbeli félelmemben, hogy hátha, hátha! . . . A sötétség megzavarja, vagy nekiszelesedik, vagy talán eltikkad s ideiglenesen megromlik az orra. Valóságos könyörgés volt a hangomban, amint szakadatlanúl biztattam : keresd ! hozd el! Mindez csak néhány másodperczig tartott, de azalatt mintha órák tellek volna. Magam is befurakodtam minden bokorba,