Bársony István: Szól a puska , Természeti képek és vadásztréfák / Budapest, Lampel, [1910?] / Sz.Zs. 1514

Egy múló világról

Egy móló világról. 15 got körülölelő fényességgé. A másik gyermek édest szende arcza pedig elkezd halványulni, mikor elcsattant pirosló arczán az égi csók; mélaság ömlik el vonásain, szép szőke haja megsötétedik, utoljára valami titkos barnasággá oszlik az egész bűbájos fantom, amelynek a körvonalai mind jobban és jobban egybefolynak a mögötte feltűnő éjszaka árnyékával. Amaz maga az erő és a csodálatosság ; emez maga az elmúlásban rejlő fájdalom. Akiknek olyan a szivök, hogy jobban megkapja a búcsú, mint a viszontlátás: azok mindnyáján jobban szeretik az alkonyatot, a bánat e kameleon-leányát, aki más és mas hangulatot tud kelteni mindenütt, amerre mosolygó szomorúságát megmutatja. Ha erdőben látom: a fák hosszúra nyúlt árnyékán túl, csak annál ragyogóbbnak tetszik a visszakívánkozó esteli fény. A lombok mozgásától megijed, arrább fut; azután ellopózik a nyíltabb területekre, ott játszik, reszket, tüneményeskedik egy darabig, mintegy eleven része az elmúló nagy világosságnak. Most még itt, egy pillanat múlva sehol; egy kis dombgerincz elég arra, hogy elfogja szelid völgyétol a lebukó napot. Abban a perczben homály borul a völgyre. Ez a mozgalmas, a színpadi, a hatásvadászó alkonyat. Egy folyvást forgó panoráma ez, amely a fokozatos elsötétülést a művészi hatás minden változatosságával éri el. Az ember visszafojtja a léiekzetét, úgy gyönyörködik benne. Mikor vége van s beállt az est, szeretnénk tapsolni s megújrázni az egész isteni komédiát. Más a rónaság alkonyatja. A nappali fény fehérsége lassankint elkezd átváltozni rajta színaranynyá, azután ez a lengő arany elkezd olvadni, forrni s gőzzé válik a szem-