Bársony István: Szól a puska , Természeti képek és vadásztréfák / Budapest, Lampel, [1910?] / Sz.Zs. 1514

Egy múló világról

12 Bársony István nagy magány e födetlen templomában mintha ott lenne az oltár. Hinnők, hogy itt csak az uszómadár lakik s ime, tul a tavon, a sürii nád szorongó erdejében apró szépséges koboldok röppennek elénk. A lombok s a berkek számüzöttei. Valaha tán egy soron voltak a szárazföldi dalos madárral s most a nádasban bujkálva hallgatják a szél zsörtölődését. Itt raknak fészket az ég és a viz között s öszszebarátkoznak a szárcsával, a vadruczával, a vöcsökkel s a láp többi jött-ment népségével. Isten tudja, hogy kerültek ide. Talán ahol régente laktak, kiszáradt minden forrás s a szomjúság gyötrelme űzte ide őket. Aztán megtetszhetett az új életmód nekik, gyönyörűségük telt a nádszál hintájában, szúnyogokra való vadászatban ; eltanulták a sziszegő hangokat, amit az egymáshoz súrlódó káka hallat; szépnek találák ezt az ingólengő, vizben álló erdejét a lápnak, ahová a sólyom is csupán véletlenül téved, mert nincs hol megpihenjen, hisz ide csak a bagolyfejii, lassú lápi ölyvek valók. Vagy tán árviz boritotta el valaha lombhazájokat s a sok nedvesség kiölte rajt' a szárazföldi növényt ? . . . vizibetegségbe esett a tölgy, a bükk, leroskadt mind és végre meghalt ? a vízből pedig lassankint kinőtt a sás, a nád, a káka ... A szép kis madarak beleszokhattak ebbe is. Lett belőlök az átalakító, új világokat teremtő idők folyamán nádat bújó szegény trubadur-nép. Sosem látja őket, aki nincs otthon a lápon. Bent laknak az elhagyott náderdő rejtekében, ahonnan fel-fellendiilnek a megdézsmálandó szunyograjokhoz. Ha megszólal ösmeretlen hangjok, csudálkozva halljuk. Mi cserreg ugy ? mi trilláz oly halkan, el-elfeledve néha a szerepét s éles tilinko