Bársony István: Szól a puska , Természeti képek és vadásztréfák / Budapest, Lampel, [1910?] / Sz.Zs. 1514

Egy múló világról

Egy múló világról. if Lenyom a hőség, de nem adnám semmiért azt a lankadást, amivel tönkre tesz. Hisz erre vágytam ! ... Az exotikus világban, aminek a sejtése is annyira izgat, hogy is képzelhetném nélküle magamat? Ha jön egy szélroham, ami mintha a vizek mélyének a sóhajtása volna: ott siklik el az a nádas aljában. Előbb lódul egyet a gyökér tájéka s a nád bokrétája csak azutan iendiil utána. A csónak is megérzi olyankor egy piczit a vizek ingását,. .. Alom ez, édes álom, amelyből bár ne kellene fölébrednem soha. Hadd érezném, hadd sejteném örökre a lassú elmúlás szimptomáit, amik a láp életét örökös haldokláshoz teszik hasonlóvá. Hadd látnám örökké a nyári nap lángjának a misztikus munkáját, amely szokszor életet ad, amikor azt hisszük, hogy gyilkol. És sokszor holtra sorvaszt, amikor azt hisszük, hogy éltet. Múlnak az órák. Mintha hosszú évek repültek volna el fölöttem azalatt. Ugy érzem, hogy egyszerre visszajön elém minden, ami a múltban kellemes volt. Semmit sem érzek abból, ami valaha fájt, mindent csak olyat, ami boldogított. A lápi szellők surranva járnak-kelnek mögöttem s megzörgetik a nádat. Uj hang zendül, lágy, kellemes. Ének is, jeladás is. Rövid ideig tart, mégis hosszasan cseng a fülünkben. Egy sötétbarna, rozsdavörössel tarkázott madárka ül egy nádbugán, az szólott. Csudás ékszert hord a nyakán s begyén: jókora azúrkék csillagot, amelynek fehéren csillog a közepe. A kékbegyek díszpéldányához van szerencsénk. A kékbegy a lápi fiilemilék Adónisza. Nem szereti a túlságos magányt, inkább a lápszélek környékén keres tanyát. Ritka madár s Szent István-nap