Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Budapest, Athenaeum, [1910?]. / Sz.Zs. 1407

Őrség

48 — Basa, te ! Basácska, te ! A bakter hízelgő hívására a vad kutya hörgött-morgott; fölemelte a farkát zászlósán; a száját kitátotta; a fogát vicsorgatta, csattogtatta. Mindenképen jelezte, hogy meg szeretne enni bennünket. — Ennek lehet még nagy »tehetsége«. — Van is — mondotta a bakter büszkén. — Ez már embert is ölt. — S mégsem lövik agyon ? — Szükség van itt némelykor ilyenre, megkövetem a tekintetes urat. Sok mindenféle fajta megfordul itt; egyszer egy sátoros cigány, egy lókötő, leütötte a kocsist, s ha Basa nincs, ellopja négy lovunkat. Biz' azt a mi kutyánk lemarta, lehúzta; mire ki tudtuk venni a foga közül, már csak annyit mondott: dikheckampec ! Punktum ! . . . — Rettentő állat 1 . . . Nem marja meg a többit ? — Azt Medve nem engedi. Attól az egytől még Basa is tart. Egyszer már verekedtek. — S nem ették meg egymást ? — Azt még nézni se volt jó. Basa lemarta a vizslát, Medve pedig a vizsla pártjára kelt. Elkezdte Basát rázni, rázni! . . . Addig rázta, amíg a nyakabőre a foga közt nem maradt. Ott most is látszik a tenyérnyi seb nyoma. A nagy komondor odadörgölődött a bakterhez; Basa félreugrott. Hörgött, vicsorgott. Medve rá se hederített. A két takszli engem szemelt ki pajtásnak, s a lábamon hempergett. — Jaj, ezeknek nagy a tehetségök. Ezek egész nap hajkurásszák a rókát a füzesben, s ősszel együtt vadásznak az agárral; kihajtják neki a tengeriből a nyulat, s az agár a síkon elnyomja a süldőt. Nincs is itt nyúl.. . Tyűh 1 — riadozott s az oldalához kapott. — Mi baj, öreg ? — Fújni kell. Tizenegy az óra. Neki feküdt s fújta, hogy dülledt bele a szeme. A sok kutya az első kürtszóra mind szétszaladt, de nem ment messzire. Némelyik vonítani kezdett. Amikor az utolsót is jó hangosan kifújta az öreg, azt mondta : — Most tudják, hogy nem következik több. Az éjszaka mintha hűvösödött volna. Elég volt a kutyatanulmányból. — No, Bertók bácsi, jó éjszakát. — Adj' isten, a tekintetes úrnak is, én még virrasztgatok. — Látom, nem egyedül. Végig nézett négylábú gárdáján s büszkén mondotta: — Nem ám 1 . . .