Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Budapest, Athenaeum, [1910?]. / Sz.Zs. 1407

Őrség

44 Egyszer csak hallom a tanya felől: Tú-tú-tú 1 — tízszer egymásután. A bakter fújta a tíz órát. A pusztán régóta pihentek már azok, akiknek hajnali három órakor kezdődik a nap. Egészen éjszaka volt. Ahogy a »messzelátóról« szétnéztem, mindjobban és jobban úgy tetszett, mintha megállna a világ. Teltek az egymást kergető percek ; hallgattam a halk, sejtelmes neszeket, amiket a hajlongó galy okozott; láttam a derengő fényt a rónán ; éreztem a meg-megéledő szellőt, s azt gondoltam, mindegy, mi volt tegnap, mindegy, mi lesz holnap, csak ez a mostani pillanat ne múlnék el soha; ezért érdemes lenne örökké is élni. A tanya felől kutyaugatás hallatszott ; az kizökkentett álmodozásomból. Valaki jár ott, tehát nemcsak én vagyok ébren ... A bakterfc nem ugatja a kutya ; talán valamelyik legény settenkedik a tanyán ; rést keres valahova . . . Hogy mindenütt ugyanaz a kis komédia folyik ! . . . A fürj vájjon nem azért pity-palattyol-e ? A fülemüle tán másért csattogtatja csudás dalát ? Halk morgás zavart meg. Nyomban utána, csöndes szóval csittította valaki a kutyát: »nye te ! te rongyos ! . . .« A bokrok mellett egy ember jött; olyan volt, mint az árnyék. Csak akkor ösmertem meg, amikor a világos útra lépett s köszönt. — Maga az, Bertók bácsi ? — Én volnék, megkövetem ássan a tekintetes urat. A kutyám nagyon szaglált erre . . . — Rosszjáratú embernek tartott, úgy-e ? Rántott egyet a vállán. — Az ember nem tudhassa; — sötétben minden tarka kutya fekete . . . A kürtje ott lógott a vállán, a kezében pedig kampós bot volt, vasasvégű; arra támaszkodott. — Ugyancsak jó dolga van itt magának, Bertók . . . Nem felelt mindjárt. Gondolkodott. — Ha azt tetszik gondolni, akkor biztosan úgy is van ! — morogta. — Ezt a gyönyörű éjszakát lesheti itt, amíg meg nem únja. — No, abból kijutott. — Mióta éjjeli bakter maga ? — Amióta egyéb nem lehetek. — Már hogyne lehetne egyéb. — Hát amikor rám esett a gép, megrokkantam; amikor megrúgott a csődör, megsántultam. így aztán bakternak jó vagyok. — Oda is egész ember kell, bátya. — Igen, aki a kürtbe bele tudjon fújni. — Meddig fújja ? — A hármat már nem fújom, hanem kalapálom. Akkor ébred a puszta.