Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Budapest, Athenaeum, [1910?]. / Sz.Zs. 1407

Dél van

81 telivérek. Meztéláb igyekeznek a gilicetüske között, s nagyot bakfittyeinek, ha véletlenül mégis rosszul lépnek. Mert a gilicetüske huncutul szúr ; jobban mint az akác, s nem is lehet úgy kikerülni, mint azt. Az egyiknél kanna van, tele vízzel; a másik egy dróthurkos paszulykarót szorongat s azonkívül »'acskó« van a vállán, zsákvászonból. Mennek-mendegélnek, folyvást sunyítanak, lesnek valamit, mint a vadászó menyét, amelyhez mozdulataikkal hasonlítanak is. Ahun szalad előlök egy ürge, be a lyukba ! Több se kell a két naplopó cigánynak, megvicsorítják villogó fogukat, amely hegyes, mint a ragadozóké, s nekiacsarkodnak az ostromnak. Nem nagy munka, csak egy kis ügyesség kell hozzá, meg az, hogy ne útálja a foglalkozását, aki rávetemedik. Az ürgelyuk szájába bemélyeszti a vékony dróthurkot az egyik more, s oldalt kuporodik, de hogy beláthasson a lyukba valamelyest. A másik meg elkezdi a kannából vagy a locsolóból lassan becsurgatni a vizet a föld alá. Kotykoty-kotykotykotykoty ! nyeli a lyuk a vizet s kortyog hozzá ; egyszer csak buborékok jelennek meg, illannak el a lyuk szájánál, s nyomban utána kibukkan a lucskos ürgefej, amelyre abban a pillanatban rárándul a hurok. A szegény megfürösztött ürgét egy rántással kiemeli a gyorskezű cigánysiheder ; egyet koppint a fejére s vége neki. Amint így aléltan fújja magából utolsó páráját: hóhéra gyorsan bedobja az »'acskóba«, — s aztán — élőiről kezdődik a komédia. Mennek az ürgevadászok tovább ; — lesik, hol bújik be a lyukba a pecsenye. A többi a£ ő gondjok. Amint arrább-arrább jutnak, annál jobban hasonlítanak kósza vadállatokhoz ; kivált amikor négykézláb »dolgoznak«. Afféle nappali hiénák; ki tudja; hol és merre van a hazájok ; — valahol az útszéli sátorban vagy a faluvégi viskó széljárta bordái közt. Nini, egy árva fecske ! . . . Egyetlenegy. A többi már elment. Ez is olyan ijedten suhan-rohan, mintha eltévedt volna. Nagyot csivikél, amikor a juhász fölött átszáll. Mintha kérdezne valamit. Nem kap választ. Tele a levegő apró légygyei a nyugvó nyáj körül; — a siető fecskét még a dús zsákmány se tartóztatja. Váltig igyekszik a raj után, amely megelőzte. Pedig alighogy elvillan : másik vándorcsapat jön utána. Zúgnak, mintha szétszórt méhkas lakói volnának ; — a levegőben szinte halk zsivaj támad, s a nyáj fölött olyan keveredés-kavarodás, hogy még a juhász szeme is káprázik tőle. Amelyik nagyon is villan-siklik s hosszú villástollaival gyors kanyarodókat segít kivágni röpülése közben : az az öregje ; a fiataljának még csak most kezd kinyúlni a villája, s nem oly gyors és határozott a röpülése. Ellenben ezek a szájasok; lármásak és falánkok ; — örökké csihognak, csippanva diskurálnak, s aközben fürgén fogdossák, kapkodják a legyet. Amikor jóllaktak, összesereglenek; éles jeladással válik ki közülök a vén vezető ; — elindul elől, mint a nyíl; — a raj is megy utána, mint a nyíl. Ezek mind tudják az utat végig a világon, pedig a legtöbbjük most járja először. 12