Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

Csel a ravasznak

Csel a ravasznak. A szürkület derengése kezdte már eloszlatni az éjszaka homályát; az erdő szélének a körvonala nem folyt annyira egybe, mint az imént. Az az egyforma sötétség, amelybe a fák éjjel takaródznak, sejtelmesen színesedett ki a zöldnek különféle árnyalatává, aszerint, hogy milyen fának a lombját díszítette. Az égboltról elszökdöstek a csillagok. Csak a hajnalcsillag álmos szeme pislogott még le a nesztelenül sompolygó felhők közül, amelyeket mintha kergetett volna valaki odafent. Szél járt a magasban s meg-megsuhogtatta ostorát. A felhők attól surrantak úgy tova. A derengő égen tömörülő nyájnak látszott az egymás nyomát járó felhőzet. Idelent ellenben alig mozdultak a fáradt szélkölykök. Annyi erejök sem volt, hogy meglibbentsék a gyenge gallyakat. Mindössze is a buján terpeszkedő leveleket bírták megremegtetni néha-néha. Az erdőben halk kopogás hallatszott, mintha láthatatlanul bujdosó szellem kérdezte volna a fát, amelynek az odvába kéredzkedett: »szabad ? !« A felelet sokáig késhetett, minthogy a halk kopogtatás nem akart megszűnni. Át is változott lassanként szabályos, ütemes kopácsolássá. Az a