Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

Magányos utakon

84 BÁRSONY ISTVÁN könnyen meghintheti az alját gyér sugárral. — A magány csak annál nagyobbnak tetszik itt, minthogy a sötét erdőben is látok a derengő fény világítása mellett. A faoszlopok nem mozdulnak, mégis úgy tetszik, mintha nesztelenül lépkednének felém. A hold teszi. Amint a felhőrojtok mögül előbukkan : a fát errébb tolja ; s ha újra elbúvik : a fát messzebbről sejtem. Káprázat kél, káprázat tűnik ; — az erdő mélyén beszélget a patak, amelynek mintha félénkebb volna a szava nappal . . . Egy kuvik sikolt bele a homályba, amely itt már felér az éjszakával. — Más hang most semmi sincsen. Hiába állok, várok s leselkedem : a titkos sötétben nem mozdul halk lépés ; nem jár most erre sem vadászó róka, sem a vágásba igyekvő nagy vad. — Még egy egérke sem. Hs -fi És mégis kezdődik valami, ami zajtalanul is mozgalmas élet; ami a némaságával is csupa nyugtalan kíváncsiskodás. Megjelenik egy fénypont a homályban s remegő bizonytalansággal rezeg errébb-errébb. Egy pici zöld csillag, amely úgy hasonlít azokhoz odafent, csakhogy sokkal elevenebb. — Alighogy egynek a rejtelmes fénye kigyúl, megvillan a nyomán a másik is ; minden pillanat új meg új repkedő lámpást lobbant; a számuk egyre szaporodik ; látom őket a levegőben, mintha egy ponton állanának, pedig csak leszáll egyik-másik a sötétben láthatatlan gallyra. Látom a vándorló csillagot, a lidércfényű tévelygő cseppséget, amint úszva száll, és egymást elérve tovább suhan. Jön — jön az egyik s közeledik ; — a másik megy és távolodik ; — megannyi ragyog, villog, fénylik; kísérteties csendben sürögforog ; libegve táncol. Szentjánosbogarak éjszakája van ma. Júniusi éjszaka, amikor a kis földi csillagok ezrével jelennek meg, és rendezik a nagy csillagvándorlást, a legszebb csillaghullást, itt, a méla erdőség mélyén, ahol ezt a fantomos színjátékot nem szokta más látni, mint a lopódzó róka s a vágás felé igyekvő szarvasnép.