Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

Magányos utakon

Magányos utakon. Nyílott a vadrózsa és a hegyek lábánál minden rózsabokor tele volt pirosló, mosolygó virággal. A hajlós rózsavessző úgy csüngött, mint a szomorúfűz. Roskadozott a saját virágterhe alatt, ahogy a fehér akác szokta. Minden ilyen szellőlengette vesszőn szemérmesen pirult a sok virág, mintha a hajnal csókos ajkának a nyomán fakadt volna. Június közepe volt s a nagy síkságon már el is hullatta gyöngéd szirmát az istenek e bűbájos virága. Itt még nem érte a nagy forróság ; megmentette a gyors elmúlástól a hűvös hajnal s a hűvös alkonyat. Alkonyodott, s a vadrózsabokrok tündérkoszorúiról a díszbogarak portyázó serege lopkodott valamit, amiből az emberi érzékek számára csak egy parányi illat válik valósággá. De milyen illat! . . . Az álomlátások országából való, aminőt a leggyengédebb képzelet is rögtön elmúló, tovasuhanó gyönyörűségnek az érzetével élvez. A vadrózsa illata csak addig valóság minekünk, amíg egy hosszú sóhajtással magunkba bírjuk szívni. Azután -— mintha meghalna, elfogyna, semmivé válna : — egyre gyengül. Utoljára Bársony: Magyar földön. 6