Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

Gulyások

80 BÁRSONY ISTVÁN paprikás, és a legfinomabb cukrászsüteményt kínálták a meghívott kevés úri vendégnek. Hogy micsoda lakoma lehetett az, sejteni lehet abból, hogy amikor három nap múlva vége volt: a számadó padlásán még tizennégy megmaradt juh és vagy öt borjú csüngött, levágva, elfogyasztásra készen. Rezesbanda muzsikált és messze földön nem volt egészen józan ember; de olyan sem ám, akinek azért eljárt volna a szája. Hogy múlt századbeli mesének ne tartsa az olvasó : most volt, alig egypár éve ; még akkor leány volt Görög Mari, a peszéri erdőcsősz virágszálmagzatja, barnapiros gyönyörűsége, akit azután, talán három vagy négy évvel ezelőtt, Móricz Pista vett el, a kancsal bojtár, aki — mondják — veri a szépséges asszonyt, de az csak annál jobban ragaszkodik hozzá. A násznagy ugyanaz a Kancsár számadó volt, aki a felavató gyülekezeten így jellemezte a társaságot: »mind igaz ember ez, kérem az urakat; csak az »i«-t tessenek az igazból elhagyni.« Csendőrfajta, itt nem boldogul. Hiábavaló a faggatás, az előállítás, a vallatás, a nyaggatás: úgy eligazítják a kíváncsi bíróságot, hogy mindig északfelé keresi, amit délnek hajtottak el. Megesett, hogy valamelyik vádlott, akiért tűvé tették a megyét, két esztendeig bujkálhatott pusztárólpusztára, senki sem adta ki. Utoljára mégis akadt Judása, jó pénzért; egy kapzsi bojtár, aki megsúgta a csendőröknek, hogy a szalmazsák alatt lapul odabent, akit keresnek. Erre azután a humoros őrsvezető bement a társával a házba és ráült a kérdéses szalmazsákra. Ott fészkelődtek rajta jó darabig mind a ketten, amíg a bujdosó el nem nyögte magát a hosszas élvezet során. Akkor kiásták s lefülelték. A furcsa gulyásszervezet ma még virágában díszlik, de csak idő kérdése, hogy meddig. A puszta fogy ; legalább az, amelyen gulya és ménes úgy lakhatik, mint régen. A nagy puszták összezsugorodásával kevesbedik a kint járó szabad jószág. Gulyásra, a régi értelemben, egyszer majd nem is lesz már szükség.