Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

Puszták zenéje

Puszták zenéje. A vadvirágos mezőségen kanyarogva fut a zavaros vizű patak, s a rohanó, habos hullámok szinte neki-neki vágódnak minden fordulónak, mintha ki akarnának ugrani a partra. A patak partját buja sűrűség borítja, amelyet csak helyenként szakít meg egy-egy nyílás, hogy éppen át lehessen látni a túlsó oldalra, ahol a virágos rét szőnyege folytatódik, ameddig a szem ellát. A sűrűség bokrokkal vegyes sás- és nádszegélyzet; a bokrok fent vannak a parton ; a sás meg a nád lejjebb ; mind a kettő belelép a vízbe ; ott fürdik, hajladozik a sodró áradás taszigálásától. Hogy itt ilyen mocsári növényzet is itthon tud lenni, az mutatja, hogy a patak medrének ez a telítettsége nem állandó. Nyári szárazságban lefut itt a víz csak alant csörgedezik belőle valami vékonyka ér, amely végül szintén elapad és meghal, csak a legmélyebb árkokban marad belőle tócsa, aprócska tavak, piciny tengerszemformájú víztükrök, amelyek a nagy melegben napról-napra sorvadnak, fogynak, múlnak. Ezekben aztán megterem a langyos holtvizeket kedvelő mocsárnövény és ahol bír : terjed; tért foglal, szaporodik; — csak ilyenkor érzi magát rosszul,