Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

Őrség

ŐRSÉG 65 — Olyankor békén hagyják a tolvajt? Az öreg ember vállat vont. — Idevalósi ember vagy éjfél előtt lop, vagy jóval éjfél után. Én aközben még sose láttam tolvajt. — Persze, ha nem kereste. Durcásan mondotta : lehet. Ki kellett engesztelnem. — Fogja, egy szivar, Bertók bácsi. Megköszönte, elvette, zsebredugta. — Miért nem gyújt rá? — Nem élek vele ; jobb a bagó. — Az se igaz ám, öreg ! — Mit tudják azt az úri népek. Cukor! Csupa cukor!... — Oszt' maga egymaga bakter itt ? — Mért lennénk többen is naplopók? Hát a felelősség? . . . Sok mindenre kell ügyelni, vigyázni. — Azt nemcsak magam végzem. — De ha egymaga van. — Vagyok is, nem is. Ahogy vesszük. A szérű felől elnyújtott vonítás hallatszott. — Az is segít ott, ni! Nem értettem. Jobban megmagyarázta. — A gépész kutyája, aki ott vonít. Nagyon jó házőrző. — Huncut torka van, hallom . . . — Bizony, az még engem is megugat. Mert hogy csendben járok. — A bakter csak nem járhat zajosan? — Dehogyis nem. Vajai mindig úgy járt. — Hogy-hogy ? — Elindult és kiment a szőlőkert jobb sarkára ; ott elkiáltotta magát: Vigyázz !! — Azután átment lassan, döcögve a balsarkára, ott is azt kiáltotta : Vigyázz ! ! A tolvaj mindig tudhatta hol jár. — Ki is lopták a szeme világát, tudom. — Osztoztak ... — súgta halkan, mintha valaki haliBársony: Magyar földön. 5