Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

A «nagy rét» télen

188 BÁRSONY ISTVÁN — Jó, jó; mit ér vele? Bent van a róka, punktum. Annyi, mintha a világ végén volna. Megcsóválta a fejét s mosolygott. — Meg akarja lőni? — kérdezte halkan, nagy bizakodással. — Bolond kend, Gagyari. Puskám sincsen. — Itt az enyém, fogja. Menjen azon a nyomon, ahol az imént körüljártuk ezt a darab nádast és álljon el a sarkon. Nem kell azt a ténsúrnak magyarázni, hogy hol. Hadd teljék az idő. Odamentem. Eltelt öt perc. Eltelt tíz perc. Már kezdtem únni a várást, minthogy a zúzmarát nevelő hidegben az ácsorgás nem volt mulatságos. Ez a Gagyari még csúffá tesz, gondoltam, hogy aztán kinevessen. Hisz már hajtania kéne. Mást képzelni sem tudtam, minthogy becsörtet a nádba s megpróbálja kiszorítani a huncut rókát. Végre megszólalt. Ugyanott, ahol egy negyedórával ezelőtt volt. A kutyájával beszélgetett, szelíden biztatta : Puffancs te ! no te kicsi Puffancs ! Ej, ej, Puffancs ! Hát hol van a róka? No hát hol van? ! Ejnye, te kis Puffancs ! A tiszta téli levegőben jól lehetett hallani ezt a magánbeszédet, amitől már-már végkép elfogyott a türelmem. A bolond, egyre mókázik a kutyájával s én itt azalatt fagyoskodom. Ohó, mi volt ez ? valami mozgott a nád között. Lélekzetemet elfojtva vártam. Már nem éreztem a hideget. Inkább még melegem lett. A szöszmötölő óvatos mozgás közeledett. S egyszer csak valahol a nádsűrűség közepén, elnyiffantja magát a kis Puffancs : »jaj-jaj ! eh-eh-eh ! csahi-csahi . . . Pedig Gagyari még akkor is odalent motyorászott: — Úgy-úgy, Pufi ! kis Pufi ! derék Pufi ! Ezt biz' kitalálhattam volna. Azért maradt lent, hogy a róka vissza ne törjön. A sok csendes beszélgetés is csak arra volt jó. A nád szélén egy vörös folt jelent meg ; két másod-