Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

Köd

KÖD Most nincsen vásár, — csak a vén Rigolyást keresné egy szóra, s lám, mi nem történik vele. Amint a földet bámulja zavarában, meglát valamit, aminek szörnyen megörül az első pillanatban; de aztán meg is ijed tőle. A pipája vöröslik az aszott gyepen ! . . . Hogy került ez ide ? ! . . . Hm ! . . . az imént, amikor elesett, azt is elvesztette a kalapja mellől, ahova a kurta szárával be volt szúrva. S akkor csak a kalapot kereste, annak örült. A pipára nem gondolt. Most pedig lám, vaktában megtalálja. Csakhogy ettől az örömtől meg lehet ijedni. Mert ha itt találta meg, akkor megint ott van, azon a szent helyen, ahol elesett volt. Akkor körben járt, holott egyenest akart menni. S mindezt a bolond köd műveli vele. A köd, amely nem mozdul, mégis mindig nyomában van a kóborló embernek; sőt előtte van, és megzavarja, megtéveszti, egyenest menni nem engedi; visszaviszi oda, ahonnan rég elment s ahova nem akar visszatérni. Ilyen az őszi köd, amely fasorokat és kőfalakat mutat; megannyi akadályt, amelytől eleinte riadozik az ember, azután el akarja érni, és mégsem éri el sohasem, mert a köd fut előle ; — visszahúzódik, hátrál, mint a kísértet, amely boszorkányhatalommal vonz maga felé. Megint jön egy falka lúd, gágogva ; az ember némán és dühösen legyint feléjök a kezével, mintha mondaná : »nekem beszélhettek ; tegyétek bolonddá a nagyapátokat!...« Nem is néz rájok többet, hanem ümmög-hiimmög s szokásból káromkodik. Nem őszintén, mert csak a szája jár ; hisz' hátha ennél is rosszabbá válik a világ sora ? Nem jó ilyenkor az ördög malmára hajtani a vizet. Nagyot gondol a »subás«, és elindul — hazafelé. Mintha az könnyebb volna. Ha már Rigolyáshoz el nem tud jutni a nagy ködben : nem veszkődik tovább ; lemond, s a maga tanyája után vágyik. Az jóval közelebb lesz. Csak a legelőn kell visszamennie a fakó tarlóig, amelyen túl ott van már a vetés, meg a szántás.