Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

Ő reggelizik

168 BÁRSONY ISTVÁN ül, egy helyben, és ahogy villogó szemével ide-oda vág : sejteni lehet abból, hogy prédát les, mert nem reggelizett még ma. Azért éhségről szó sincs nála. Tegnap is jóllakott, tegnapelőtt is; — a hétnek minden napján. Tegnap is vasárnap volt neki, — ma is az lesz. Tele van itt az erdő rigóval, s a törpe sólyom a főadószedő köztök, akinek vérdíj jár. A léprigók a világ minden fagyöngyéért sem közelednének. — A ritkán álló fákról jól látták, amikor a kis hóhér erre süvöltött az országút felől, ahol bizonyosan pipiskét fogott volna, ha a zörgő szekerek nem nyugtalanították volna. Ámbár ez az érzékenység is csak időszaki szeszély ; hisz' mindegy neki, hogy tele a falusi udvar mozgással, élettel, mégis lecsap a sövényen gubbasztó verébre s elviszi. A verébnél jobb a pipiske, de a pipiskénél jobb a rigó ; — s itt az erdő szélén, ezeken a fagyöngyös nagy fákon mindig biztos a rigópréda. Biztos ám egy nap — két nap, amíg az ostoba rigónak is meg nem jön az esze ; — de amit az egyik észrevesz, azt elmondja valahogy a másiknak; és a sok »krrrr ! krrrr!« hol azt jelenti: »gyere ide«; hol meg azt: »itt a hóhér, vigyázz !« Csak attól függ, hogyan mondja a rigó. A törpe sólyom únja a dolgot; neki is nyilvánvaló már a nagy készenlét. Minthogy böjtöt nem ismer, kövér, mint a potyka, tehát kényelmes is. Fölöslegesen ugyan minek erőlködnék? ! Ha éppen akarná, nekik mehetne a gyűlésező rigóknak s kiválaszthatná közülök akár a legnagyobb szájút, akár a leggyorsabbat. Azt azután meghajkurászná a maga módja szerint, amiben utolérhetetlen mesterművész, és végül elfogná. Saját külön módszere van erre ; minden más rokonságától teljesen különböző, és amellett a legszebb. A nagy sólymok felülről támadnak s barbár dühvel vetik magokat a zsákmányukra, amellyel néha egy ütésre, egy szorításra végeznek is. A héjjá alulról szorítja felfelé a galambot, s a hosszú halálfélelem kínjával növeli a szörnyű perc borzalmát, amikor végre a kimerült párát magához