Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

Árnyak az éjszakában

ÁRNYAK AZ ÉJSZAKÁBAN 17 szökött meg ? ! csak nem nyelte el a föld ? ! Ilyenkor nyitott szájjal szeretnék lélekzeni, hogy még jobban halljak ; de nem lehet. Abban a pillanatban beszívnék egy tucat szúnyogot s fuladoznám tőle. Képzeletem annál élénkebb, minél bizonytalanabbá válik a csend. Hátha olyan puha ösvényen jön, hogy nem is hallhatom? Ki tudja, nincs-e itt, mögöttem s én meg nem moccanhatok, meg nem fordulhatok ! . . . Megint közeledik; halkan röffen, mintha elmaradozó társainak szólna. A sűrűség szélétől már tíz lépésnyire sincsen. Hiába vagyok feléje háttal: a lelki szememmel tisztán látom. Előre sejtem, milyen. Bozontos fejű, pisla szemű ; goromba vén legény ; hajh ! Szoborként állok s lesem, hogy a homályból kidugja végre szimatoló orrát, utána a fejét s aztán elszántan lépjen a világosra ! . . . Megteszi-e vájjon? ! . . . . A szúnyogok megesznek. A pokol dőzsöl rajtam. Folyvást szédítő disznóbűzt hoz a szellő. Ahány farkas érezné, mind vicsorogna rá, örvendő, félő izgalmában. Az éj komor vándora határoz valahára s egyenest nekem tart. A szúnyogok már a fülembe bújnak ; ott kürtölnek, harsognak, csiklandoznak, csípnek, összemarnak. Reszketek a kíntól. Hallom diadalordításukat; a nagy árnyék szinte a hátamon van, olyan közelről fúj a mögöttem levő cserbokorra. Az úton jön valami. Egy kalandozó bakőz. Könnyű szökelléssel halad el előttem s abban a pillanatban nagyot böffenve iramlik el. . . Szelet kapott rólam ! ! A »nagy árnyék«, odabent, felröífen s zakatoló, dübörgő robajjal fordul vissza. Mintha szénásszekeret ragadna négy megvadult ló, olyan zörgést hallok. Bársony: Magyar földön. 2 * * *