Bársony István: Magányos órák, Természeti hangulatok és vadászrajzok / Budapest, Országos Irodalmi Szöv., 1904. / Sz.Zs. 1659

Vigyázz!

HMnRMnpNMH! "fjfíí. vr. " — 45 — remekül rajzolódik bele a mögötte látszó égboltozatba. Addig nézem, csudálom, amíg csak meg nem indul. Még vagy négy szarvas követi nyomon. Látszik, hogy jól laktak már; nem törődnek a buja vetéssel; pákosztosan csípnek le egy-egy kalászt. — Ezt csak úgy találgatom abból, hogy néha lehajolnak. Különben egész lényök a legéberebb, legélesebb figyelést mutatja. Jönnek, erre jönnek... De hogyan! Úgy lépnek, mint a macska, szinte sompolyogva. Alig tesznek öt-hat lépést egyvégben: újra megállanak. Nézelődnek. Fejőket feltartják, előre nyújtják; — derekok is elnyúlik, akárcsak ugrásra készülnének. Azért mégis jönnek, közelednek ide az erdő felé. Ezek a percek a vadászláz törvényes és jogos percei. Ilyenkor szokta kirázni még a vén vadászt is a hideg. Libabőrössé válik a teste és vacog a foga, abbeli izgalmában, hogy no most mi lesz ? Megtartják-e útjokat, a mely így egyenesen a puskacsőhöz vezet; vagy eltérülnek-e valamitől; akár véletlenül, akár mert finom hallásukat és szaglásukat megcsapta valami, a mi nekik gyanús. Jaj annak, a kin a vadászláz ilyenkor erőt vesz. Az ugyan egy szem golyóval, a maga igazi emberségéből, akkor sem lövi meg a szarvast, ha olyan nagy volna is, akár az elefánt. Jönnek a szarvasok, elől a nagy bika, utána egy pár kisebb; mind végig vonulnak a krumpliföld szélén, vagy háromszáz lépésnyire tőlem. Gyönyörű látvány, remek kép. A hajnal már belefejlődött a reggelbe; a szarvasok csuhájának