Bársony István: Magányos órák, Természeti hangulatok és vadászrajzok / Budapest, Országos Irodalmi Szöv., 1904. / Sz.Zs. 1659

Hajnali hangok

•yf.ft.i!' 'is« .:••>*»»* « Még most sincs egyéb hang, csak a széltutulás. Még nem ébred az erdő. Előttem tisztás terül, amelynek a határa beleolvad a túlsó oldalt borító homályba. A tisztáson egy árnyék jelenik meg, amelynek a nyomán több is mozog. Szemmeresztve figyelem, mi az ott? Kecses, ügyes, nesztelen szökéssel haladnak az árnyak; meg-megállnak, csipegetnek; bizalmasan közelednek. Három őz kereste fel itt az erdei legelőt: a mama, meg két tavalyi csemetéje. Zajtalanul tűnnek ei, a fiatalosba szövődő bokrok közt s amint utánuk nézek: „böff!" riog mögöttem egy nagyot a vén bak, amely úgy jött a fű közt, mint a macska s mihelyt szimatot kapott rólam, veszett robogássai, lármával iramodott be a sűrűségbe. Még a szívem is megdobban a bolond ijesztésre, amely folytonos szidással hangzik felém a távolodó bak irányából. Amíg azt hallgatom: megreped a homáíy a keleti égen s egy kis zöld keveredik a széles szürkeségbe. Az már a valóságos hajnal első jele. De nyomban megéled a többi jel is. Bent, az erdőben, egy vén fa tetején mintha pörgővel játszanék valaki: — az a legkorábban ébredő harkály, amely így zörget-kopogtat a rovarság búvóhelye körül s elelkapkodja a kíváncsian kimerészkedőket. Mialatt azon tűnődöm: hogyan látja meg a piciny lényeket ebben a szürkületi világításban: rendre megszólalnak a fácánkakasok s felváltva üzengetnek egymásnak, hívják a tyúkjaikat. Visszhangosan, élesen, szinte követelően rikkantják: „kakat!" S 5 í