Bársony István: Erdőn, mezőn, Természeti és vadászati képek / 3. kiad. Budapest, Athenaeum, 1904. / Sz.Zs. 1406

V. Szerelem a síkon s a berekben (színnyomatu képpel)

26 '•*> gyakorlatot s a víz alatt odább áll. A győztes legény ilyenkor megcsapkodja szárnyát, s nagy gágogással, hápogással dicsekszi el a közelben úszkáló tojónak a párbaj eredményét. — A gácsérharczok s szerelmi párbajok e koratavaszi évadjában ott leselkedik a villámló halál a vizek partján. Szalmakunyhót állít a gaz közé a ravasz orvvadász, s oda várja a párzó tőkeréczét maga elé. Amikor javában veszekszik a gácsér a tojója körül: eldördül a lövés. A sík vizet megzurbolja a haldokló madár vergődése, azután ott úszik a zöldfejü szépség mozdulatlanul, arrább-arrább tolják a sima tükrön a gyönge hullámok. Felette pedig kékesen oszlik el a messzeségbe szálló lőporfüst. Dalnak, táncznak, küzdésnek, ugyanegy a czélja! A jércze kegyéért való versengést jelenti mindegyik. Hosszú, kitartó udvarlás után, ha megnyílik egyszer a szárnyas menyecske szive: elmúlik a közöny belőle, s egyszerre gyöngéddé és ragaszkodóvá változik a válogatós madár. Attól fogva a férj az úr a házban. Csupán a ragadozóknál marad érvényben a papucs; ott a tojók aránytalanul nagyobb testi ereje s fejlettsége örök időkre lehetetlenné tette a férfinépnek a világuralmat. Tavaszi szellő langyosságában kezdődik azután a fészekrakás, a családalapítás, amely a házastársi hűség örökkévalóságának annyi megható példájával van összekötve a madarak között. Hisz' vannak özvegységre jutott madarak, amelyek örökké búsulnak párjok után, s gyászuk napjától kezdve egész életökben magányos remeték maradnak. De persze ezek nem a csapodár tyúkfélék közül szoktak kikerülni. «sí