Bársony István: Erdőn, mezőn, Természeti és vadászati képek / 3. kiad. Budapest, Athenaeum, 1904. / Sz.Zs. 1406

XXII. Véres nap

«xr 133 még a tájékunkra se jön többé vad; ha hibáztunk, annyit sápítoz, hogy elfog bennünket az idegesség, s csakugyan rosszul lövünk attól fogva. Milyen egészen más a nyugodt, derék vadász, a ki egy fölösleges hang, egy hiábavaló mozdulat nélkül terítgeti le azt, a mit neki szánt Diana istenasszony kegye! A volt zászlóaljkürtös tele tüdővel fújja a pihenőt, nem szabad többet a szűk körbe lőni. Most már nagy riogással futnak össze a hajtók a vadászok vonalán belől, s a mi vad ott még akad, kizavarják. Vége az első körnek; a holttá lőtt nyulak ki vannak sorjában terítve egymás mellé a gyöpre. Gyönyörű látvány ez a temérdek mozdulatlan vad; még a Reverendissime is megelégedéssel dörzsölgeti a kezét, pedig ő egy kicsit elkeseredett, mert nagyon sokáig késik a vadászebéd. Neki csak abban lesz öröme; addig kénytelen kelletlen folytatja megunt mulatságát, azt, hogy fagyoskodva ugrálgat egyik lábáról a másikra, s szíjjá örökké égő czigarettjét. Virág nincs a mezőn, gyér napsugár deríti a szürke levegőt; a lőporfüstből kis felhők gomolyodnak össze, s a szántás, a vetés, a gyöp: megpirosodik a véres mulatságtól ezen a véres napon.