Bársony István: Erdőn, mezőn, Természeti és vadászati képek / 3. kiad. Budapest, Athenaeum, 1904. / Sz.Zs. 1406

XXII. Véres nap

XXIV. Véres nap. A november ködéből lassan bontakozik ki a tájék: reggel van. A levegő szürke a fölszálló párától; az ég is szürke a sima őszi felhőktől, amelyeknek nincs fodordíszök, mint a nyár felhőinek. A novemberi égen nem terem"v üp^Syift nek meg úgy azok Ül ^ Ms a képzeleti ködalakok, ^^jf amelyek a meleg év' szak esőt igérő napjaiban tele rajzzák a menyboltot. Valami unalmas nyugalom, bénító egyhangúság nehezedik ilyenkor az egész világra. A rét szélén megállanak a kocsik, helyben vagyunk. Vagy kétszáz ember sorakozik előttünk a gyepen, apraja-nagyja vegyesen. Azok a hajtók. Elől az öreg Csüdi, az egyenruhás hajtó-főnök; széles kalapja elfogja szemétől még azt a kis napot is, a mi nagy ritkán kisugárzik a bujkáló felhők széle mögül. Amikor bekanyarodunk a dűlőn, hatalmas „vigyázz"-t fúj a kürtjébe; sokat tart rá, hogy zászlóaljkürtös volt valaha. Most előáll és megteszi a jelentést a vadászat rendezőjének. Azalatt a társaság ráér leczihelődni a szekerekről. Csöndes zúgás támad a nagy készülődésben; a bunda s a hosszú darócz-szűr mind visszakerül az ülésekre, kibújnak belőlök a vadászok, elég nekik ezután a kurta bekecs is, amelynek a gyapjubélését megirigyelhetné az eszkimó.