Bársony István: Erdőn, mezőn, Természeti és vadászati képek / 3. kiad. Budapest, Athenaeum, 1904. / Sz.Zs. 1406

XX. Kócsagles

XXIV. Kócsag-les. A nagy lápok s a széles rétségek hófehér, gyönyörű madara a kócsag. Amikor a zöld végtelenség fölött, a láp rónáját beborító égen szeldesi lassú szárnycsapással a levegőt: olyan, mint egy szűztiszta lélek. Kivált ha egymagában látom, fent, a magasságban: a tova lengő fehérség nem is tetszik földi eredetűnek; jobban esik hinnem, hogy a bárány felhők szülték, azok közt lakik, ott van a hófehér madár hópehelylyel kibélelt fészke. A lápi járatlan világ királya ő; a legszebb, legnemesebb vizi madár; az egyetlen igazi szépség minden gémfaj között. A nagy csöndesség, a legnagyobb elhagyatottság az ő kívánsága; szeretője a susogó nádas; a vizek szellőitől szebben borzolódik a tolla; szárazföldi levegő nem otthona, nem paradicsoma. A hol a nagy nád közt pásztásan kígyózik a sekély víz, amelynek lápi páfrány fogja be felületét, s benne a hosszúlábú gázló leér a fenékre: ott tanyáz szívesen. Minél kevesebb az idegen mozgás, minél halálosabb a némaság, annál szebb ott minden a kócsagnak. A lápi ereken húzódó csónak siklása alig hallik, mégis megriad rá; nem is evező csobban, csak lápibot locscsan, a mint előre taszítja a pákász a csónakot, mégis meghallja azt nagy messzeségből a nemes kócsag s gyorsan szárnyára kap. Tovább, röpül! a merre ember soha sem jár, s ahol a vadmadárnak is vad már a világ. Lármás rucza, vizet szántó szárcsa kevesebb akad ott; azoknak szebb az élet a partokhoz közel, a hol a vakvarjú gunynyaszt, s álmos szürke gém bámul Bársony: Erdőn, mezőn.