Bársony István: Erdőn, mezőn, Természeti és vadászati képek / 3. kiad. Budapest, Athenaeum, 1904. / Sz.Zs. 1406

XVI. Ősz az idő

XVI. Ösz az idő. A magyar ősznek nincs párja sehol az egész világon! Nekünk tulajdonképen nincs is tavaszunk, amiért pedig annyira tudnak a költők lelkesedni; a mi kikeletünk csak hajnali álma a természetnek; alig ébred föl benne a megújhodás, egyszerre kicsap belőle a túlságos életerő, a nagy hév, a nyár. Minálunk áprilisnak valóságos kánikulai tüze van néha; alig nyílik a baraczkvirág, már vége az igazi tavasznak, amely felséges egyenletes langyosságával simogatott körül. Az erdőt kivéve nagyon is süt mindenütt a május; a június már igazi nyár; azután két hónapig tartó Afrika következik ránk; alig várjuk, hogy elkezdjen hervadni a világ, s a szeptemberi napok derűje eleméssze a kiállhatatlan melegséget. De az ősz gyönyörű! Ragyogó és tartós; csupa arany, csupa lágy fuvalom az egész mindenség, amikor a mi földünk elkezd menyasszonyává válni a halálnak. Meg nem unnám, hogy a fák levélhullásában gyönyörködjem; meghengergőzném a fonnyadt levélágyon s hallgatnám, hogyan potyog a makk, s nagyokat koppan; találgatnám az elhangzó zörgés okát: mi volt az? futó őz, bujkáló róka, vagy csak egy ide-oda tipegő rigó ? Látom azt a híven le nem festhető őspalotáját a természetnek, ahol a szabadság fiai tanyáznak; érzem a köztársasági hangulatot, amely a közös lakással járó egyforma jogokban nyilvánul odakint; félretehetek minden nyűgöző illedelmet; sírhatok ha tetszik, kaczaghatok ha az esik jól. Senki meg nem ítél, még inkább megkívánja tőlem a lármát a madár s csattogni kezd.