Bársony István: Csend / illusztrálta Neogrády Antal. Budapest, Légrády, [1895]. / Sz.Zs. 1451

A puszta fiai közt

70 BÁRSONY ISTVÁN I GS END a gulyás-aludtejet. Finom tehéntej az, elkeverve egy kevés juhtejjel ami pikánsabbá teszi ; aztán egy lábasban megalvasztják az egészet oltóval. Ha jó hidegen kapja az ember, kivált kánikulában, úgy szopogathatja, akár a fagylaltot. Mikor javában fogyasztottuk a gulyáspörköltet : megszólalt a hátunk mögött egy czigányklarinétos; a moré neszet vette, hogy készül valami a monostori pusztán s elénk került. A bojtárok oda álltak a vén Fáraófi mellé s összeölelkezve danoltak együtt a síró klarinéttal. Eleinte egy kicsit félénken, halkan, dúdolva szólt a nóta ; azután belemelegedtek a puszta fiai s búsan telehanggal eresztgették ki leikökből a belefuladt sok keserűséget. A kisebbik Pintér fiú úgyannyira igyekezett szabadulni a búbánatától, hogy kétszer is rászólt a számadó: — Ne óbégass olyan veszettül, te kölyök. - Jaj! de mikor nem bírhatok a fájó szivemmel ! — búsongott a legény és két tenyerébe temette az arczát. Ki tudja, hova kívánkozott olyan nagyon az a beteg szive. * A ragyogó hold véghetetlenül széppé tette ezt a nyáréji idillt, a mit messzebbről lehetett csak igazán élvezni. A cserény mellett két vendég-gulyás kínálgatta egymást a kulacscsal, azokhoz