Bársony István: Csend / illusztrálta Neogrády Antal. Budapest, Légrády, [1895]. / Sz.Zs. 1451

Robinzon szigetén

ROBINZON SZIGETÉN 39 alól, majdhogy rá nem léptem ; szinte megijeszt a menekülő nyuszi; szájtátva nézem, hogyan billegeti a tükrét, abból megismerem, hogy a hímnemhez tartozik. Alkalmasint kimerítette az éjjeli udvarlás és nagyon eltalált szundítani a langyos verőfény csiklandozásától, azért várt be olyan közelre. De hát hol a kutya ? Le, le a patakhoz, a tisztaalju tüskebokrok közé, ahol minden galy szíves vendégmarasztó, belekapaszkodik az emberbe s leszedi róla a bugyogót. Lélekzetemet is visszafojtom, úgy hallgatózom ; befurakodom a legsűrűbb sűrűségbe is. Ahun a'! valami barna fatörzsök . . . nem, az nem tuskó . . . Hogy áll ! meg nem moczczanna egy világért sem. De mégis ; meghallotta közeledésemet s lassan fordítja vissza a fejét; látom szemében a szemrehányást : „ugyan-ugyan, hol lótsz-futsz annyi ideig? majd elepedek itt." De mintha azt is mondaná a tekintete: „ne siess, ne szeleskedj ; láthatod, hogy én már a helyemen vagyok; én el nem veszítem többet ezt az isteni parfümöt." Ott van a szalonka előtte, annyi szent! . . . A hosszucsőrü most mindjárt felrepül ! . . . Hogy át tudom élni ezt az egész jelenetet ! Még azt is hallom, amint húzzák a delet Sándorfaluban ; mi nekünk az pihenést jelentett.