Bársony István: Csend / illusztrálta Neogrády Antal. Budapest, Légrády, [1895]. / Sz.Zs. 1451

Magány

122 BÁRSONY ISTVÁN! CSENI} el közülök egyet se senki. Egy hosszú, boldog házasélet jelképes ékszerei azok; valamennyihez fűződik vagy egy vidám, vagy egy szomorú emlék, ami annak a bizonyos esztendőnek a legnagyobbszerű eseménye volt. Egy kis feszületet látok a jámbor öregek nyoszolyája fölött. Az az egyszerű csontbálványocska be' sokszor hallgatta a Tercsi néni zokogó imádságát, mikor a mostani „császárkatonáját", „királykisasszonyok szobaleányát" valami betegség kínozta! —- A feszület fölött néhány búzaszál hajlik le koszorúba, az az idei termésből van; azt be kell mutatni minden esztendőben a jó istennek s ott hagyni neki újig, a jövő áldásig. Az egyik sarokban mordály rozsdásodik; ma már csak arra lenne jó, hogy fejbe vágják vele a tengeri-tolvajt; de régente, amikor még a Tercsi ifiasszony piros két orczája erre a környékre csalogatta a futó betyárt: bizony ott hordta azt az ura mindig a tüszőjében — töltve. * Nagyot kukorikol odakint egy kakas, a rikácsoló hang visszariaszt a múltból a jelenbe; a homályból kitekintek a napvilágon ragyogó külsőségekre s látom, hogy ballag a ház felé Pista bácsi, a hangosi puszta kerülője. Az egész viskóban semmi sincs, ami annyira eszembe hozza a multat, mint maga a gazda. Ez