Bársony István: Csend / illusztrálta Neogrády Antal. Budapest, Légrády, [1895]. / Sz.Zs. 1451
Nádország
104 BÁRSONY ISTVÁN I G S END lakott valaha benne. A miniatür-bambuszerdőben, a kis kósza-fajzat e hazájában, most megbúvik az élet, de annál nagyobb lehetett tavasszal a lárma. A barkósczinke száradó nádhoz hasonló toiletteje feltűnhetett itt mindenütt; négy-öt kis kakas berzenkedett akkora fajabeli fehércseléd körül, képzeletben szinte látom őket: ni, hogy nyitva a csőrük, hogy felborzolja tollokat a hév; szárnyok vége lecsüng; kormánytollaikat felpeczkelik, mint egy harczba hívó zászlót . . . Egy hímecske épp' most röpült át a csónyik fölött s kíváncsian ült meg a nádas szélén; látom csinos, kedves fekete császárszakáiiát, ragyogó gyémántszemét. Meglepetést mutat a nézése, mintha magában azt kérdene : „hogy jöttek ezek ide, az én csöndes, sóhajtó világomba, ahol ember nem jár s legfeljebb a lápi ölyvek suhanó .árnyéka ijesztget?" Ah, a nádasok rablójának a közelléte megdobogtatja ugyan a barkós-czinke félénk szivecskéjét, de nem tart sokáig az aggodalom; a lecsillapodás után kezdődik megint a régi mulatság, a bujóska a nád közt, a leselkedés mindenféle jóízű falatokra. Mikor a csípős októberi szél végigsöpri a nádat s komorrá szárítja a fészek környékét: csapatokba gyűl a barkósczinke s rajokban járja be a csereteket. Olyankor már nincs szerelemféltés a czinke-szívekben, a gavallérok nem udvarolnak a jérczikéknek; a barkós fér-