Bársony István: Az erdő könyve, Erdei élmények és elbeszélések / Budapest, Singer és Wolfner, cop. 1918. / Sz.Zs. 1627

Rigóvölgy

100 De a temérdek apró lantos elnyomta szárnysuhogásával az erős harsanást is. Az este már egészen leszállott s az ég kékjébe beleolvadozott a nyugati sápadtzöld ; a rigók még akkor is egyre özönlöttek. Az egész völgy végig tele volt velők s úgy hulldogáltak le gyorsfordulatos röpüléssel a sűrű galy közé, mintha láthatatlan orvmadár elől menekültek volna. Nádasok tájékán látni néha ilyen esti sürgésforgást, amikor a seregély-ezredek suhognak a hajlós náderdő közé; vagy ha fecskék rajzó sokadalma süvít fel s le, meg aztán rá a nádra, egyszerre, seregesíől. Itt most a rigók árasztották el az egész hosszú keskeny, sűrű bozótos völgyet. Ugy jöttek vakon, bizalmasan, semmivel sem törődve, csak egy-egy galyacskát ostromolva egy talpalatnyi helyért, hogy le-lekapfam néha a fejemet, nehogy hozzám csapódjék valamelyik. Utána nyúltam némelyiknek; majdnem érintettem a tollát; nagyot sikkantott ijedtében ; de a társai meg sem rebbentek attól; — csak sürögtek-forogtak, bujkáltak, vonultak, helyet kerestek, azután jobb helyet kívántak; olyan zagyva összevisszasággal siettek rendetlen rendjök utján, hogy egyik sem tért vissza, amelyik fölöttem elröppent: de azért keresztül-kasul fonódott egymásba a véget nem érő csudás rigóhúzás. Egy roppant nagy szövőszék szálai csavarodtak egymásba káprázatom szerint, ahogy a sötét kis madarak megrezgették a sok bokor sok gályát. Nem fujt a szél, mégis minden levél mozgottremegett a galyak szövedékén. Már fent volt a holdvilág és teljesen este lett. Annyira este, hogy ha kijött volna is a várva-várt