Bársony István: Az erdő könyve, Erdei élmények és elbeszélések / Budapest, Singer és Wolfner, cop. 1918. / Sz.Zs. 1627

A keresztes bak

A keresztes bak. A vetés már akkorát nőtt, hogy a szélben hullámosan lengett. Az ég változó felhőzete nem mutatott igazi borúlatot. A lefelé csúszó nap hol előbukkant, hol meg eltűnt a felhőfüggönyök mögött. Vállamon golyóspuskámmal, nekivágtam a kőrissel, nyárfával, szilfával elegyes erdőnek, amelynek az aljnövényzete már annyira kizöldült, hogy át nem furakodhatott közte a tekintet. De azért az erdő még nem volt lombos. Sok helyütt világos, ritkás térségek voltak a gyöngén rügyező fák közt, s ily pontokon elég jól észre lehetett volna venni a bent mozgó, esetleg ácsorgó vadat, a mely szintén éppoly könnyen megpillanthatta az ő közelgő ellenségét. Az erdőőr egy szépen fejlett „keresztes" bakkal kecsegtetett. Megmagyarázta részletesen, hogy melyik „táblában" szeret leginkább tartózkodni. Onnan vált ki alkonyattájt a kis erdei rétre, amelynek csak a széléig merészkedik. Nagyon vigyáz magára és a míg egészen be nem sötétedik, ki nem lép a nyílt tisztásokra, hanem csak a fák elnyúló ágai alatt legelgeti a zamatos uj füvet. Őzszokás szerint pákosztosan kapkod ide-oda, lecsip egy-egy rügyet, megdézsmálja a friss hajtások zsenge leveleit, de minden harapás és nyúlkálás után rögtön