Bársony István: Az erdő könyve, Erdei élmények és elbeszélések / Budapest, Singer és Wolfner, cop. 1918. / Sz.Zs. 1627

Egy szárnyas hősről

Egry szárnyas hősről. Tél van s a zúzmarás erdő panorámája egy gyönyörű dermedés. A szél alig él itt, ebben a nagy erdőben; kint száguld most a pusztán s ott nyögi a halál sóhajtását. Bolyongva hallgatom a pihenő csendet, amely annál igazibb itt, minél beljebb jutok a magányba. Kint, az erdő szélén, még károgtak a varjak; bent a nagy fák közt, már csak a kopogtató-kovácsoló harkálynép moszatolása hallatszik. Néhány őszapó surrog előttem a vágás bozótja közt; egyegy fekete rigó villan el a bokrok sűrűjében, annak a gagyogása a leghangosabb hang itt. A fehér pompa, amely körülvesz, káprázatos. Hóbokrétás fenyőcsemeték, zuzmaracsillámos bokrok álamországbeli képek sorozatával szórakoztatnak. De mégis hiányzik innen most valami, ami nélkül a legszebb erdő is halott; — nincs itt most sem madárdal, sem illat, sem elevenség. A szabadság született rajongói közül a legtöbben rég' elszökdöstek a zord idők elől. Akik itt maradtak, vagy nagy urak, vagy szegény ördögök. Egy ilyen nagyúr épp' most vált át fölöttem a kéklő magasságban, mintha reggeli sétára indulna. Egy szirti sas kóvályog a magasban és köröz.