Bársony István: Az erdő könyve, Erdei élmények és elbeszélések / Budapest, Singer és Wolfner, cop. 1918. / Sz.Zs. 1627

Napszállat idején

49 is. A vén bakot, amely mindent észrevesz, mindent lát, mindent megszimatol, megközelíteni nem kis feladat ; a mi pedig nehézséggel jár, az ingerel. — Az ilyen vén bak lopódzva lépdel, nagyon vigyáz és olyan bizalmatlan, hogy alig csíp kettőt egymásután a fűből, vagy a neki megtetsző galyacskáról, hanem minden harapás után rögtön körültekint; meggyőződik, nincs-e baj, nem közeledik-e ellenség; néz és lát, kanalasfülét előre csapja, hallgaíódzik azután a kagylókanalak fordulnak s hátulra irányítják nyelőket; a hangot, neszt, minden legkisebb mozgást így lesik meg. Az ilyen remete-bakot, a mely mindig különváltan él és még a nagy csend hazájában is folyvást védi magát minden érzékével: érdemes belopni; a fáradság, a mivel ez jár, a cserkészőnek művészetszámba mehet. De mit csináljak én ezzel az egypár girhes kis ligeterdei bakkal, a melylyel itt találkozhatom? a mely megszokta az embert; hisz' az erdőcske mellett húzódik a véríessomlói-út; azon elég gyakran járnak; s aztán a gulyás be-bekanyarodik a tinóival az erdei legelőre ; hajnalban a gazda is kitekint; ott látják egymást, farkasszemet néznek egymással; az őzek, ha megúnják, lassan arrább baktatnak. Ez nem „vadászat" ; az ilyen szelid háziőzet agyondurrantani; de ha a puskám a vállamon, akkor mégse jöjjön elém az ilyen őz se. Érzelgős nem vagyok s a bak : — bak. Ilyen gondolatok közt indultam neki ennek az őzcserkészetnek, a mely sokkalta inkább volt „hangulatvadászat." Hisz' itt minden fordulónál elácsorogíam volna órahosszat. A fenyves illata rám hullott a buja íűlombokról; a íábam íűlevelek szőnyegébe süppedt; olyan nesztenül bírtam mozogni, hogy egy Bársony /.: Az erdő könyve 4