Bársony István: Az erdő könyve, Erdei élmények és elbeszélések / Budapest, Singer és Wolfner, cop. 1918. / Sz.Zs. 1627

A fülemüle

17 Innen még jobb voll hallgatni a csattogó visszacsalogató fülemülepanaszt. Úgy tetszett, mintha a vallomásokban még több lett volna az égő kérdés. Mintha a daloskirály csak azért hallgatott volna el egy-egy verssora után, hogy feleletet sürgessen valahonnan. A ki elé a szivét odatette, annak egy pittyenése sem /olt az ő számára. A fülemüle egyre csattogott, meg újra elhallgatott. A köiíők sorsosa volt, a kik dalolnak, mert dal van a szivőkben s ajkokra kívánkozik a dal. Jutái na is az volt, a mi a költőkét Ezer virágnak nyitott ajka lehelt feléje illatott. Minden az övé volt és neki kínálta magát, ami csak képzelet; neki ragyogtak a csillagok is. Az én lelkembe pedig egy kérdés nyilait: — Sejti-e vájjon az a néma asszony, hogy a ki lázas ihlettel csak őneki dalol, a dalok költö-királya az?! . . . Bársony /.: Az erdő könyve 2