Bársony István: Az erdő könyve, Erdei élmények és elbeszélések / Budapest, Singer és Wolfner, cop. 1918. / Sz.Zs. 1627
A Lubin útvesztőin
129 Neki annak a morgó, búgó, fel-felharsanó szarvashimnusznak, amelyre ill is, olt is megcsendült a visszhang ... Az ólálkodó házibarátok s a holdkóros udvarlók kezdtek felelgetni az öregnek. Vájjon oda bírunk-e jutni, mielőtt elkésnénk? Charman gondol egyet és a fejét csóválva vakaródzik. Tud egy cserkésző utat, félszéllel, rövidítve ; de azon nagyon is sok a haraszt. Nincs miben válogatni. Bátraké a szerencse. Előre ! . . . Elnyel bennünket a nagy erdő. A Lubin oldalán haladunk, meredeken. A bika morgása, bőgése úgy kezd hallatszani, mintha a föld alól dünnyögne, Halad előttünk; bizonyosan viszik a sutái; és most éppen valamelyik katlanban morog mély fagóííal. Utána, utána! . . . A zeg-zúgos vonalon sok a hullott levél; szinte sír itt a lépés, még a legóvatosabb is. Akárhogy lábujjhegyelek: nyöszörög, susog, panaszkodik a megtiport avaros. Az erdő mélye itt már homályos; pedig odakint, a széleken, még hinti aranyát a leáldozó nap. Fénysávok villanak a fák közé, titkos lágy sugárzás mutat irányt, mintha segíteni akarna s mondaná: arra tarts! A bika csakugyan ott van valahol. Most hirtelen úgy felharsan a hangja, hogy belecsendűl az erdő. Itt van már előttem, aligha pár száz lépésnyire. Bizonyosan kivonult a katlanból, a gerinc felé; azért hallik most olyan tisztán és erősen izgatott kürtölése. Utána igyekszünk s csakhamar elnyel bennünket ugyanaz a katlan, amelyikben az imént a bika volt. Milyen dohos itt a levegő. Nyirkos a talaj; gombás taplós a fa dereka; sötétség borul a bokrok aljára; varangyos béka mászik előttem a cserkésző úton; a katlan mélyen barlang; vájjon mi lakhatik Bársony /.: Az erdő könyve 9